Jeff Bezos

A saját iskolájában nem ismerték fel a világ leggazdagabb emberét

A saját iskolájában nem ismerték fel a világ leggazdagabb emberét

Lehet, hogy Jeff Bezos a világ leggazdagabb embere, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki felismeri, ha szembejön vele. Az Amazon alapítója a napokban egy, a cége által alapított középiskolában tett látogatást, amit videón is megörökítettek.

Elárulta titkát Bill Gates – Ezért ilyen gazdag

Sokáig a világ leggazdagabb emberének mondhatta magát és még mindig napról napra nő a vagyona Bill Gatesnek. Állítása szerint a titok a vagyonfelhalmozásra nem az, hogy készpénzben ül, hanem az, hogy a vagyonon belül a részvények arányát mindig 60% felett tartja.

Elveszett a Föld? - Azok, akik megmenthetnék, már a menekülésen dolgozhatnak

A világ leggazdagabb üzletemberei közül egyre több dédelget és valósít meg olyan terveket, amelyek már nem kizárólag vagy egyáltalán nem a bolygó éghajlatának és ökoszisztémájának megmentésére fókuszálnak, sokkal inkább a Föld elhagyásával és az űrutazások végső határának kitolásával kívánják biztosítani az emberiség - egyesek szerint viszont inkább csak a saját jövőjüket.

A világ negyedik leggazdagabb nője lesz a válás után Jeff Bezos felesége

Jeff Bezos leendő exfelesége, MacKenzie a világ negyedik leggazdagabb nője lesz, amint lezárul a válási procedúra. Tegnap állapodott meg férjével a vagyonfelosztásról, aminek értelmében 4 százalékos Amazon-részesedésnek megfelelő részvénypakettet kap. Ez jelenleg 36 milliárd dollárnak felel meg.

Megállapodott az Amazon-vezér a feleségével

Megállapodott Jeff Bezos és felesége, MacKenzie Bezos a válást követő vagyonfelosztásról. Ennek értelmében a világ leggazdagabb emberének tulajdonában lesz az ő és felesége által birtokolt tulajdonrész 75%-a és a maradék tulajdoni részesedés feletti szavazati jogokkal is rendelkezni fog.

Megdöbbentő ötlettel álltak elő: legalizálni kéne a zsarolást

A zsarolás bűncselekménynek számít itthon, és a közvélemény szinte teljes egyetértésben van arról, hogy ilyet tenni aljas és gonosz dolog. De mi van, ha valaki levezeti, hogy igazából a zsarolást nem lehet bűnténynek tekinteni, mert az nem több, mint egy ajánlat a hallgatásunkra? Erről újult ki a napokban egy heves közéleti vita, amely meglepően nehéz kérdéseket tesz fel.

A magyar GDP közel négyszeresét vesztették el idén a világ milliárdosai

511 milliárd dollárt vesztettek a világ leggazdagabb emberei idén, miután az első hónapok jó részvénypiaci teljesítményét az utolsó hónapok eladási hullámai teljesen kitörölték - írja a Bloomberg. A magyar GDP tavaly mintegy 139 milliárd dollárt tett ki, ennek több mint 3,6-szorosát jelenti a milliárdosok által elvesztett vagyon.

Soha ennyi pénzt ennyi idő alatt nem vesztett még milliárdos

Két nap leforgása alatt több mint 19 milliárd dollárt vesztett vagyonából az Amazon árfolyamának esése miatt Jeff Bezos, ezzel a Bloomberg Billionaires Index szerint ő az első milliárdos, aki ennyi idő alatt ilyen sok pénzt veszítsen.

Vagyonokat vesztettek a techmogulok a tőzsdei esésben

Tegnap 4,4%-ot esett a Nasdaq, a legtöbbet az elmúlt hét évben, és ezt a technológiai cégek vezetőinek pénztárcája is megérezte: a Bloomberg Billionaires Index adatai szerint csak szerdán összesen 33 milliárd dollárt vesztettek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.